Az Art Vital Kft. azon kevés tervező szervezet közé tartozik, melyek egy struktúrán belül gondoskodnak magas színvonalú tervezői, valamint ezt követő, illetve ezzel szorosan összefonódó műszaki ellenőrzési és lebonyolítási tevékenység végzésére alkalmas személyi háttérről. Előbbiek biztosítása érdekében a cég kettős ügyvezetéssel dolgozik, ami egyben a két terület részleges személyi kettéválasztását is jelenti annak ellenére, hogy az ügyvezetők esetenként képesek és kénytelenek egymás teljeskörű szakmai helyettesítését is ellátni. Az ügyvezetés koordinációja a szervezeten belül maximális rugalmassággal tudja biztosítani a szükséges visszacsatolásokat, ennek köszönhetően a saját lebonyolításban folytatódó munkák során minimálisra csökken azoknak a kellemetlen kompromisszumoknak a száma, melyek az esetleges egyeztetési hiányokból, nem időben érkezett tervezői pontosításokból, későn kezdeményezett egyeztetésekből származnak.
Az Art Vital Kft. saját lebonyolításában megvalósult tervei a tervezői szándékok végigvitelével valósulnak meg, és nem viselik magukon a praktikus kivitelezői ötletekből származó indokolatlan egyszerűsítéseket, a végső megjelenést rontó spórolásokat, a határidő közeledtével megbocsáthatónak tűnő esztétikai megalkuvásokat.
A beruházók egyre szélesebb köre ismeri fel az előbbi, szorosan egymásra épülő tervezési-lebonyolítási metodika előnyeit, kényelmét és megbízhatóságát.
Az Art Vital Kft. jelentős volumenű tervezési, lebonyolítói, műszaki ellenőri tapasztalatai alapján egyre nagyobb biztonsággal, és egyre szélesebb, jól hasznosítható kapcsolatrendszerrel mozog a fővállalkozás területén is, ahol további kihívásoknak kíván megfelelni.
Az elmúlt években kialakult az a megbízható, színvonalas munka végzésére alkalmas alvállalkozói kör, akikkel a cég változatos szakmai feladatok színvonalas megvalósítására vállalkozhat.
A korábbi időszak feladatait szerkezetkész családi házak befejező munkái, kulcsrakész lakóház kivitelezés, lakások átalakításával és felújításával kialakított irodák létrehozása, valamint üzlethelyiségek kialakítása jelentette. A cég az utóbbi időszakban jelentős volumenű ipari jellegű átalakítási, felújítási munkákra tett szert, melyekkel folyamatosan és sikeresen bírkózik meg.
A fővállalkozás sajátos területeként komoly energiák kifejtésére kerül sor a kert- és tájépítéssel összefüggő területeken, ahol a kialakuló termékbemutató park várhatóan jelentős segítséget nyújthat az ezzel kapcsolatos célirányos fővállalkozói tevékenység kifejlesztéséhez és felfuttatásához.